2014.: Fürge GAZDIS!:)
Mindig is kötődtem az állatokhoz és amióta az eszemet tudom, vártam a nagy lehetőségre. Mondhatnám, hogy mindent elértem, amire a velem egykorú fiatal felnőttek vágynak, de valami mégis hiányzott az életemből.
Amikor a Nyújtsd a kezed program-ról olvastam a honlapon egyből tudtam, ez az a jel. Bár a családom elég negatívan állt hozzá és csak úgy záporoztak a kérdések: “Biztos, hogy ezt akarod csinálni? A munka és háztartás mellett lesz annyi időd? Ezt te komolyan gondolod?” Igen, nagyon komolyan gondoltam és már nem érdekeltek a vélemények, csak az hogy bármilyen formában, bárhogy is, de segítsek! Életem legjobb döntése volt. Meg kell jegyezzem, azóta a családom megbékélt a helyzettel. Belátták, hogy a program, a kutyák, a menhely az életem részévé vált, és a teljes biztatásukat és támogatásukat élvezem. Ezúton szeretném megköszönni, hogy mellettem állnak!
Tehát a mentorprogram által jutottam el Fürgéhez:
“Fürge, 2006-os születésű kan kutyus, aki 2009 óta él a menhelyen. Nagyon félénk, emberekhez nem megy közel, pórázon nem sétál.”
Kiemeltem néhány fontosabb momentumot a találkozásainkról szóló beszámolókból.
1. Minden kezdet nehéz
“Fürgével most szombaton (2013.08.10.) találkoztam először. Első dolgom, felmértem a terepet. Ahogy páran mondtátok előre, nagyon nehéz eset. Ez így is van.
Fürge másik 3 társával él egy kennelben.
Az 1. találkozás nem úgy ment mint a többi mentornál és mentoráltjánál. Igazából nem vártam tőle egyenlőre se többet, se kevesebbet, ahogyan ott ült (első körben) érdektelenül, míg a többi kutyus körbeugrálta a kezem, amit benyújtottam a kennel ‘rácsai’ között. Később sem, amikor már ketten ültünk bent a kis helyükön egy mentor társammal.
A közeledésemet rosszul fogadja, ahogy belekerülök abba a bizonyos zónájába, azonnal odébb ballag. Viszont nem reszket, remeg, azt hiszem annyira nem félénk, mint amennyire az elején gondoltam, inkább csak érdektelen és megkeseredett.
Nála nem jön be ez: “Fürge, gyere ide! Szépségem…na…gyere!” Vékony hangon, gügyögve, sehogy sem. Azért sem jön. Teljesen érdektelen, vagyis csak úgy tesz? Lehet nálam jutalom falat, vagy nem. Hidegen hagyja.
A szemkontaktust is kerüli. Ha rá nézek, azonnal elfordítja a fejét…
Megfigyeltem: Van az a sarok, az ő sarka, a kennelben. Ott jó neki, kényelmes és biztonságban van. Oda fekszik mindig. Ha leülök és cm-ekben közeledek felé, talán nem áll fel és nem oldalog arrébb. Viszont közben nem szabad ránézni.
Szóval elég érdekes és összetett egyéniség az én Fürgém. Néha olyan érzésem van, mintha nagyon is érdekelném ha belenézek azokba a fürkésző tekintetbe, de valami miatt még nem akarja az én társaságomat.”
2. Az áttörés
“Az 1. találkozásunk tapasztalatait leszűrvén egy teljesen más módszert kellett alkalmaznom, hogy közelebb kerüljek Fürgéhez és felkeltsem az érdeklődését irántam…
…Az üdvözlés már nem úgy zajlott, mint előtte. Hagytam, hogy a többi kutya odajöjjön megszagoljon, megpusziljon. Egy-két kedves szót és simit még ellőttem feléjük, de sokkal nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban, mint azelőtt. Tehát az üdvözlési ceremónia visszafogottabban zajlott. E közben figyelmen kívül hagytam Fürgét, aki természetesen most is hátul maradt és nem vett részt a fogadtatásban.
Ezután csak elhelyezkedtem a földre, elfordítva a törzsem és a fejem tőle.
Az eredmény 5 percet nem váratott magára. Egy nedves orrocskát éreztem a jobb alkaromnál. Tudtam, hogy Ő lesz az, hisz Rókáék látótávolságban pontosan előttem tartózkodtak. Hihetetlen, hogy mennyire boldoggá tett ez a mozzanata.
Nem tudom mennyi idő telt el talán fél óra, de a “nemtörődöm” viselkedésemnek köszönhetően nem tartott tőlem, nyugodtan és magabiztosan rohangált körülöttem, ha valami érdekes esemény zajlott a kennelen kívül. Többször leült mellém, kinyújtott lábaimon keresztül meg átlépkedett.
A módszer sikerétől megrészegülve a legközelebbi alkalomkor is követtem ezt az elvet.
Tegnap már olyan közel telepedett le hozzám, hogy tényleg csak egy karnyújtásnyira volt. Kíváncsi és ismerkedik. Én meg hagyom, nem nézek rá és nem próbálom megérinteni. Ez nyugodtsággal tölti el és egyre bátrabb a kontaktus terén.
A családom kutyusából kiindulva, tudom, hogy ha a boltba megyek is át 5 percre, a visszatérésemet ugyanolyan lelkesedéssel fogadja, mintha legalábbis egy hétre mentem volna el.
Ezt az információt kihasználva, 1 nála töltött órácska után kijöttem a Rókakennelből és eltűntem előlük. Elöl voltam, szöszmötöltem, megnéztem a többi kutyust. Aztán kb. 10 perc után visszatértem hozzájuk. Az a pillanat számomra nagyon megindító volt. Az egész falka kitörő örömmel üdvözölt. Fürge is. Már nem maradt hátul. Rohant, hogy ott legyen ő is. Szaglásszon és puszilgasson.
A későbbiekben is nyugodtan szenderült álomba mellettem, úgy, hogy ő feküdt a legközelebb hozzám. A bizalma is egyre erősebb felém.
A virslinek sem tudott ellenállni, amit felé nyújtottam. Természetesen Bogár mellett nehéz volt megkínálni vele. :) De, amikor “ketten” maradtunk (a többi kutyus el volt foglalva a kennel messzebb eső részén) a kezemből boldogan vette el az íncsiklandozó falatot.
Összegezve: Nagyon szeretek Fürgével lenni és dolgozni. Az elmúlt időszakban pozitív élményekkel gazdagodtam és állíthatom, hogy sikereket könyvelhetünk el együtt. Habár ez a módszer mások számára természetellenesnek tűnhet, én úgy gondolom jó nyomon haladunk…”
3. Sikerélmények
“Mint tudjátok, a kezdeti terepszemle, kutatómunka és ismerkedés a kis Antiszocommal után, a falkába való beépülés megfigyelés szempontjából és a bizalmi kapcsolat felépítése volt a fő célpont. Ezeket a dolgokat gyakorolva, beleszámolva az előzményeket és a súlyos antiszociális viselkedést, Fürgével mondhatjuk, hogy közel kerültünk egymáshoz…
…Annyira örült a valamelyik nap nekem, hogy elnyomva a többi jószágot magasra felugrott “rám”. Tulajdonképpen a kennelajtó még köztünk volt és ez egyértelműen nekem szólt és én ezt még nem tapasztaltam, nekem újdonságként hatott.
Aztán, egyszer mélyen elbambulva, éppen Rókaőnagysága hátát vakarászván, nagy nyalifalizásra lettem figyelmes. Fürge ott állt Róka mellett, (közvetlen közelemben) és nagy igyekezettel osztogatta a puszikat a Rókavakarászós kezemre. Még levegőt sem mertem venni, úgy meglepődtem. Legszívesebben elkaptam volna és addig öleltem volna magamhoz, míg van benne szusz. :)
Nagy dolog történt ám, akkor is mikor Tibiék kilátogattak hozzánk. Éppen a kennelben voltunk többen is és sétálgattunk körbe-körbe. :) Tibi tanácsát követve leguggoltam Fürgéhez mikor elhaladt mellettem. Sikerült Őt végig simítanom tetőtől talpig. Még sosem értem hozzá ennyire, mert nem engedte. Igazából most sem állt meg és pitizett mint egy “egészséges” kutya. De számomra nagyon megnyugtató volt, hogy egyáltalán nem torpant meg, rezzent össze és ijedt meg tőlem.
Természetesen muszáj azt is megosztanom, hogy már régen nem kell őt úgy kezelni mintha ott sem lenne. Tudja, hogy nem fogom bántani, odajön akkor is ha szembe vagyok vele és akkor is ha ránézek és gyönyörködöm benne. Erre a legjobb példa az, amikor Petrával ültünk bent egyszerre. Mind a kettőnkhöz odajött külön-külön. Sajna előjön belőle még így is elég sokszor az a rideg, antiszoc., kimért kutya, de sokat tanultam a szakemberünktől, Tibitől és fogom is alkalmazni azt a tudást amit megosztott velünk. Nagyon hasznos dolgok.
A költözés miatt, kíváncsi vagyok, hogy fogja megélni az egész fürdés-karantén-szállítás ceremóniát. Mennyire fogja megviselni lelkileg. Szerintem nem fogja. Ő egy nagyon erős kutya. Most már csak az a kérdés, hogy az új környezet által adott lehetőségeket, ki tudjuk e használni a javunkra. Biztosan.
Bár még nem simizünk, sétálunk, de én már is büszke vagyok rád Fürge!”
