Kicsit megkésve, de szeretnénk elmesélni, hogyan is lett egy antiszociális, morgós, sosem sétálós kutyából gazdis kutyus.
Elvirát évekkel ezelőtt gazdija adta le a Menhelyen, majd pár hónappal később visszjött, hogy mit keres még itt a kutya, miért nem adtuk örökbe. Senki sem értette, hiszen Elvira, más néven Mucika harapott, morgott, nem lehetett kivenni a kennelből. Teltek-múltak a hónapok, Elvira nem akart kommunikálni senkivel. Nemrég azonban elkezdtünk mentorokat keresni, akik segítségével pontosan az ilyen, úgynevezett antiszociális kutyákon szerettünk volna segíteni. Rengeteg ember jelentkezett, köztük Szász Dóri, akinek nem volt kiszemelt kutyája. A végén Elvirát nem vállalta senki, így Dóri lett a mentora és milyen jó, hogy így lett!
Dóri és édesanyja Orsi minden hétvégéjüket a menhelyen töltötték. Dóri egyre jobban megszerette Mucikát. Mucika pedig elkezdett nyitni Dóri felé. Teljesen egy hullámhosszon voltak, mintha világéletükbe ismerték volna egymást. A menhely bontásánál Dóri és Orsi megkért minket, hogy ne adjuk oda senkinek Elvirát, mert komolyan gondolkodnak az örökbe fogadáson. Majd pár nappal később már telefonáltak, hogy haza akarják hozni Elvirát! Nem hittünk fülünknek! Elvira tényleg gazdis lesz? Ráadásul a saját mentora fogadja örökbe, ami nagyon nagy dolog!
Sosem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet! Ez egy igazi csoda!
Nagyon szépen köszönjük Dórinak, hogy családtaggá fogadták Mucikát, nélkülük ez nem sikerülhetett volna!
Elvira és Dóri története és előzmények ITT olvasható el.
no images were found
Visszapingelés Heti beszámoló: október 21-27.Debreceni Kutyaház Állatotthon | Debreceni Kutyaház Állatotthon