Hogyan tudsz kijutni? Friss, 2020.01.30.!
A 4-es főúton haladunk Hajdúszoboszló irányába egészen addig, amíg tábla nem jelzi, hogy letérhetünk jobbra a Határ útra. Ha lefordultunk, akkor néhány méter múlva egy körforgalom következik, amiből a Hajdúszovàti kijàrónàl hajtunk ki. Utána az első lehetőségnél fordulunk balra, majd egyből egy újabb balos kanyar következik egy zsàkutca táblánál. Azt az utat végig követjük, majd az út végén jobbra fordulunk, és onnan kb. 300 m múlva látható a menhely.
Hogy hogyan tudsz kijutni?
- Autóval: A 4-es főúton kell Hajdúszoboszló felé menni Debrecenből. A 4-es elején van egy felüljáró, amint elhagytuk a felüljárót lesz egy lehetőség balra kanyarodni, ahogy a képen látható; itt egy vasúti átjáró is található. Ide kell behajtani, és az utat követve (jobbra tartva) hamarosan megpillantható lesz az új menhely! A felüljáró alján tábla is jelzi az Állatotthont. :)
- Busszal: Valamelyik Szoboszló felé tartó távolsági buszra kell szállni, a Hajdúszováti elágazás megállónál leszállni és onnan visszafelé sétálni a képen látható útig! Helyi járatok közül 39-es busz visz szintén ebbe a megállóba. 30-as busszal a Déli sorig lehet eljutni, onnan pedig a régi 4-esen lehet kisétálni.
- Gyalogosan, vagy biciklivel a Déli sor felől a régi 4-esen kell haladni, át a síneken, majd mikor az út a 4-esbe torkollik bal kéz fele menni, a lentebb látható kép alapján.
A 4-es főútból fog nyílni az út, ami a menhelyhez vezet.
Sziasztok!
Küldenék nektek csomagot, mi a pontos cím és név, amire címezhetem? Mivel futárral küldeném, nekik kell egy telefonszám is, aki fogadja a csomagot. Kósza pletyaként hallottam, hogy a jobb adományoknak lába kél és nem kapják meg azok az ebek, akiknek szánják. Remélem ezek csupán rosszindulatú emberek rágalmai.
Kedves Angelika!
Minden adományról -amilyen gyorsan csak tudjuk- teszünk fel képet a facebook oldalunkra. Néhány kutyusunk külön ajándékot is kapott már, amiről videót is készítettünk mindig. Az adományt 100%-ban a kutyusaink kapják.
Cím: 4002, Debrecen, Mészáros Gergely kert 0452/2.
Telefonszám: 20/4024303
Előre is nagyon szépen köszönjük és a faebook oldalunkon is posztolni fogjuk a fotót/fotókat.
Sziasztok!
Ma útnak indult a csomag, a Packet London fogja leszállítani, április 15 körül várható a megérkezése. Előtte fognak telefonálni, hogy valaki mindenképpen át tudja venni.
Ma nem érkezett csomag, lehet holnap :)
Szia! Anyuhoz 17-én érkezett meg, reméltem, hogy hozzátok is. Nem nagyon örültek nektek, mert azt mondták, a GPS-be nem lehet beütni a címeteket, meg kint vagytok a francba. Mindenesetre a menhelyes csomag hiányzott a listáról, gondolom mégiscsak megkaptátok. Kérdezzem meg őket, mi lett a csomaggal?
A mai napon megkaptuk, hamarosan feltöltjük Facebook oldalunkra :) Köszönjük szépen!
Nagyon örülök, hogy ezúttal se kellett csalódnom bennük, gyakran szállíttatunk velük és mindig elégedettek voltunk. Ha megtaláltak benneteket, a jövőben már nem lesz gond a tájékozódással, és tudunk újabb adományokat küldeni velük. Használjátok egészséggel.
Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy DKV-val hogy lehetne kijutni hozzátok a legegyszerűbben?
30-as busszal a Déli sorig elmenni és onnan gyalog a régi 4-esen keresztül