ÖRÖKBEFOGADHATÓ ÁLLATOK


Léna

Nem: ivartalanított szuka Születés: 2020.02 Bekerülési körülmények: Mikepércsről került a gondozásunkba, gazdája már nem tudott tovább gondoskodni róla. Jellemzés: Léna egyike a kevés olyan kutyánknak, akik nem leromlott állapotban, koszosan, férgesen érkeznek hozzánk. Bár sokszor volt láncon, vagy ha elengedve, akkor az utcán, de mégis ápoltan és jó kondiban érkezett. Korábban sokat foglalkoztak vele, imád […]


Wigglytuff

Nem: ivaros kan (még) Születés: 2020.06. Bekerülési körülmények: Létavértesen találták, súlyosan sérült mind a két hátsó lába. Jellemzés: Wigglyvel hosszú utat tettünk meg, amíg ez a bejegyzés megszületett. Bekerülésekor mind a két hátsó lába súlyosan sérült, nem tudjuk mi történhetett vele. Az egyik lába kevésbé, a másik súlyosan megsérült. Utóbbin a […]


Franklin

Nem: ivartalanított kan Születés: 2020.09 Bekerülési körülmények: Debrecenben, a Diószegi út környékén találták, chip nem volt benne, eredeti gazdája nem jelentkezett. Jellemzés: Franklin már lassan 2 éve él ideiglenes befogadónál. Voltak jelöltjei, de végül sosem lett belőle örökbefogadás. Jelenleg 4 másik kutyával él együtt és sok-sok cicával. MIndenkivel jól kijön, de vehemensen játszik, […]


Luna

Nem: ivartalanított szuka Születés: 2020.01. Bekerülési körülmények: Debrecen, a Mikepércsi út környékén ütötték el. Chipes volt, a gazdája lemondott róla. Jellemzés: Eddigi husky-s ismereteinket meghazudtolva, Luna szöges ellentéte a fajtának. Nyugodt, még csak közepesen aktívnak se mondanánk. Csendes, bent nem rombol, maximálisan szobatiszta. Pórázon láb mellett sétál. Néha ugyan kapunk egy-egy éneklést tőle, de […]


McMuffin

Nem: ivartalanított szuka Születés: 2019.03. Bekerülési körülmények: Pocsajról érkezett hozzánk, gazdája kórházba kerülése után. A “párja” és 3 kölyke is vele érkezett. Ő Nils és Norton anyukája. Jellemzés: McMuffin egy félénk, de barátságos kislány. Előéletéről annyit tudunk, hogy egy háznál élt, társaival, kölykeivel együtt. Bekerülésekor rettegett az emberektől, mára már szívesen kijön velünk […]


Smokey Sally

Nem: ivartalanított szuka Születés: 2018.03 Bekerülési körülmények: Nagycserén találták, 7 kölykével együtt, az erdőben. Chipet nem találtunk benne. Jellemzés: Először amikor megláttuk Sally méretét kissé megijedtünk, hogy hova fogunk tenni egy ekkora kutyát. Sally azonban egy csoda.  Bekerülésekor alig volt rajta szőr, a kicsik leamortizálták szegényt rendesen, de már leválasztottuk őket, azóta szépen kezdi összeszedni […]


Fresh Franciska

Nem: ivartalanított szuka Születés: 2021.03. Bekerülési körülmények: Hajdúhadházon találták, chip nem volt benne. A megtalálók haza vitték a kutyát, majd 2 nap múlva jelezték, hogy nincs jól. Mi már egy elfekvő, félholt kutyát kaptunk. Jellemzés: Franciska szószerint félholtan került hozzánk, úgy rohantunk be vele az egyik rendelőbe. Az utolsó pillanatban sikerült vissza hozni az életbe, […]