18902882_10208903377322044_1284966010_n

A hónap önkéntese: Batiz Ági (2017. május)


18870980_10208903346041262_38443610_n

Ezennel Batiz Ágit ismerhetitek meg közelebbről, mint május hónap önkéntesét! Olvassátok szeretettel! :)

Te már jó ideje oszlopos tagja vagy nem csak a menhelyes önkénteskörnek, de a mentorprogramnak is. Mikor és hogyan kerültél ki? Nem utolsó sorban pedig, hogyan ragadtál itt?

2013 óta vagyok lelkes önkéntes a csapatban.

Akkoriban is sokat nézegettem a Debreceni Kutyaház honlapját, ahol találtam egy felhívást „Nyújtsd a kezed” program néven, amelyben a menhelyen élő viselkedésproblémás kutyáknak kerestek önkénteseket, azaz mentorokat, akik rendszeresen ki tudnak járni a menhelyre, foglalkoznak a kiválasztott kutyával és ezt dokumentálják is. Céljuk ezzel a szervezőknek pedig az volt, hogy ezek a kutyák is esélyt kapjanak egy új életre, azáltal, hogy örökbefogadható állapotba kerülnek.Mivel a kutyázás régóta nagy szerelem nálam és a kihívásoktól sem riadok vissza, jelentkeztem a feladatra. A kutyás tapasztalat és a rajongás irántuk már akkor előnyt jelentett, ezért a felvételhez szükséges teszt kitöltése után nem sokkal már kaptam a választ, hogy sikerült, bekerültem a programba, mint mentor.

2013 augusztusában tehát találkoztam az első mentoráltammal.

A régi telepen tett látogatásom során vegyes érzések töltöttek el. Aki ismerte az akkori állapotokat jól tudja, mire gondolok. Egy érzékeny, gyenge lelkületű embernek nehéz ilyen körülmények között dolgozni még akkor is, ha a cél ennyire nemes.A mai napig úgy vélem, elhivatottság, kitartás, egy kis fanatizmus és az állatok iránt érzett szeretet nélkül nem ment volna.

Az első alkalom még nem volt sikeres, de késztetést éreztem, hogy minél többet tudjak meg és tanuljak ezekről, a főleg antiszociális kutyákról. Buzgóságom által, és új ötletektől vezérelve, mindig más módszereket kipróbálva hamar elindultunk mentoráltammal egy olyan úton ahol újabb és újabb sikereket könyvelhettünk el. Ez pedig motiválóan hatott arra, hogy a munkát ne hagyjam abba és tovább folytassuk ezekkel a kutyákkal a programot.Ebből kifolyólag nem kérdés az ember miért marad egy ilyen helyen és miért nem tud „szabadulni” az önkénteskedés bűvköréből. Fogalmazhatok úgy is, hogy ez olyan, mint a drog, ha egyszer tapasztalja valaki ezt az eufórikus élményt, akkor igen, kint ragad.

Másrészről megszerettem nagyon sok kutyát és embert is a menhelyen. A csapat nagyon jó, csupa állatbarát emberek, akik idejüket, energiájukat nem sajnálva kimennek rendszeresen és gondozzák, sétáltatják ezeket az árvákat, vagy csak egyszerűen takarítanak a menhelyen. Mindenképp példaértékű.

Szeretek ide tartozni, már nem tudnám elképzelni az életem „menhelyezés” nélkül.

Egy sikeresen zárult mentorkodás is neked köszönhető! Elmesélnéd Fürge történetét, a vele foglalkozást és végül a gazdisodását?

 Fürge az első mentoráltam, aki fekete színe és állapota miatt az esélytelenek között is a legesélytelenebbnek számított gazdisodás szempontjából.Nyakörvet, pórázt nem ismerte, emberekkel abszolút nem kommunikált, nagyon félt, érintést sem engedett, évek óta nem sétált, mikor megismertem.18871523_10208903344961235_1964818320_n

Egyáltalán nem reagált rám mikor elkezdtem vele foglalkozni. Akkor még ezekről a kutyákról nem sok mindent tudtam, de szakirodalmakban, előadásokban, videókban rengeteget tanulmányoztam őket.Nála az inaktív viselkedésem hozta meg a várva várt munka gyümölcsét. Ahogy nem foglalkoztam vele egyáltalán a kennelében töltött idők során, sőt levegőnek néztem elkezdett felém nyitni. Hosszú hetek és hónapok teltek így, amikor már megszokott engem, jelenlétemben természetesen és nyugodtan viselkedett, sőt olykor-olykor el is mert aludni, és jutalomfalatokat boldogan elvett a kezemből.

A második nagy lépcsőfok, amit megtettünk közös munkánk során, az első séta.Egy ilyen kutyánál ez nem épp a legkedvesebb élmények közé tartozik, hisz általában az ilyen antiszocok soha nem voltak még nyakörvben, pórázzal a kennelen kívül.Fürge is nagyon félt, nem értette mi történik vele. A legfontosabb az volt, hogy a lehető legkíméletesebben szoktassam hozzá ehhez az új élményhez. Mondhatom ennyi idő után, hogy a titok a mentor-mentorált közötti bizalmi kapcsolatban és a rendszerességben van.Ha ez az élmény először nem is volt számára kellemes, de egy idő után elfogadta a sétákat, később megszokta aztán már remegve várt engem, mikor szabadítom ki a kenneléből egy kiadós sétára.A közös munka boldoggá tett, nem csak engem, Fürgét is. Kinyílt számára a világ, már nem ült begubózva a kennel sarkába.

Rengeteget adtunk és kaptunk egymástól és fantasztikus élménydús időszakban volt részem vele.

Amikor szólt a vezetőség, hogy komoly érdeklődő van rá, akkor egyik szemem sírt, a másik nevetett. Hisz a célomat elértem, készen állt egy új, boldog, gazdis életre, viszont ott volt, hogy soha többet nem dolgozhatunk együtt. Még most is meghatódok ha erre az időszakra gondolok. Nagyon nehéz volt elengedni, de az a tudat, hogy boldog életet él, szerető emberek között, kárpótol.

 

Mi az, amit úgy érzel a “menhelyes önkéntes lét” adott neked? Amit esetleg próbálsz közvetíteni más 18901994_10208903412002911_619237005_oembereknek, a közvetlen környezetben levőknek?

 Nem túlzok, ha azt mondom, szinte a lehető legtöbbet adott. Olyan dolgokat, amik az életben fontosak és hasznosak. Célt, kitartást, motivációt, tapasztalatot. Rengeteg szeretetet kapok a kutyáktól és olyan emberektől, akiknek hasonló gondolkodásmódjuk van, mint nekem.Az ember átszellemül egy ilyen helyen és érzi, hogy amit csinál az jó.

Sok mindenkinek ez nem adatik meg. Sokan csak csinálnak dolgokat, mert a társadalom rákényszeríti erre, mert ezt szoktuk, ezt így kell stb.. De az, amikor te magadtól választasz egy célt, egy hobbit, egy életstílust, mert érzed, hogy Neked erre van szükséged, ezt Te akarod, és ráadásul még jót is teszel vele magadnak és másnak, annál nincs felemelőbb érzés. Ezért biztatok mindenkit arra, hogy találja meg a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot, amitől igazán boldog lehet, mert ezáltál elindulhat a mentális fejlődés útján.18901411_10208903447763805_487573965_o

A menhelyes lét, megfertőzte a családomat is. Már nem csak nekem van utcára kidobott árvácskám, akit megmentettünk, hanem a szüleimnek is van menhelyről örökbefogadott kutyája.

Fontosnak tartom közvetíteni az emberek felé, hogy nem csak fajtatiszta, tenyésztőtől vásárolt, olykor drága kutyával lehet kutyás, minőségi életet élni. A menhelyen élő gazdátlan, keverék kutyusaink is ugyanannyi szeretetet, kedvességet, hálát, és élményt tudnak adni hosszú évekig.Illetve hirdetni felelős állattartást fogalmát, aminek hiánya miatt sajnos nagyon sok bekerülő kutyánk van. Mindenki százszor gondolja végig, hogy vásárlás/örökbefogadás előtt tudja-e biztosítani hosszú évekre kedvence minőségi életéhez szükséges feltételeket.

 

A cicádnak is kalandosabbnál kalandosabb története van…:) Róla mit tudhatunk? 

A cicámat Forestnak hívják. A „Forest Gump” című filmről és az erdőről kapta a nevét, ahol erdőmentő barátaim találták rá egy fa mellett szinte vérbe fagyva. A cica az egyesület gondozásába került, de hely hiányában kellett neki egy ideiglenes befogadó. Bevállaltam, annak ellenére, hogy nem nagyon rajongtam a macskákért.Másnap orvoshoz vitte az egyesület. Nagyon rossz állapotban volt: Lapocka törés, vesenagyobbodás, füle leszakadva, szemfoga betörve, szaruhártya sérülése volt és nagy fájdalmai. (Valószínűleg ütések következtében.) E mellett még a negyedik lábát nem tudta használni, mert csonka volt. Őszintén, megtalálása napján nem bíztunk abban, hogy megéli a másnapot.

18902882_10208903377322044_1284966010_nDe Forest élni akart. Nálam maradt, míg megerősödött és pár hónapra rá átesett egy amputáción ahol megszabadították a fájós végtagjától és ivartalanították is.Egyáltalán nem gondolkoztam az örökbefogadásán azokban az időkben.Teltek a hetek és kötözni kellett a sebét. Egy hangja nem volt, hősiesen tűrt minden beavatkozást, fertőtlenítést, még a varratszedést is. Közben elárasztott hálájával és azzal az önzetlen szeretetével, amit szinte egyáltalán nem tapasztaltam addig.Hihetetlen ragaszkodása is teljesen megdöbbentett.Hisz ez csak egy macska!!! Gondoltam végig. De nem. Ő nem csak egy macska, Ő Forest és különleges.Szép lassan összenőttünk, az életem részévé vált és színesebbé tette a mindennapjaimat. Ezek után már nem volt kérdés, hogy örökre nálam marad.

(Forest életét itt tovább követhetitek: https://www.facebook.com/Forest-Kiút-az-erdőből :) )

Megjegyzés hozzáfűzése